Kezdőlap

 

A fenntartható életmóddal és fogyasztási szokásokkal kapcsolatos Non-profit Információs központ fejlesztése Hódmezővásárhelyen [KEOP-6.2.0/B/09-2010-0018]

 

Polgármesteri köszöntő

"A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel, mennyire érti meg, és hogyan használja fel erőit saját hasznára." (Szent-Györgyi Albert)

Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
Szent-Györgyi Albert gondolatai megvilágítják az ember és természet kapcsolatának törékenységét. Fontos, hogyan viszonyulunk a környezet értékeihez és hogyan kezeljük természeti erőforrásainkat. Tiszteletteljes óvatosság, felelősségteljes döntések, hosszú távú koncepció jelöli ki a helyes utat. Sajnos az ipari termelés megnövekedésétől kezdve az elmúlt évszázad jelentős hányadában társadalmunk elfogadta azt a szükséges rossznak tartott alaptörvényt, hogy a fejlődés a környezet erőforrásainak egyre intenzívebb kihasználásával jár együtt. A felfogást csak igen lassan sikerült felváltania annak a nézetnek, mely már a kihasználás és kizsákmányolás veszélyeire figyelmeztet bennünket.
Napjainkban egyre inkább újszerű megközelítésmódra van szükség. A fejlődéshez ma már szorosan hozzátartozik a fenntarthatóság követelménye, a környezet megóvása, a hagyományok tisztelete is. Rendkívül fontos, hogy megvédjük azon értékeinket, melyek hagyományainkban gyökereznek, legyen szó kulturális vagy természeti értékeinkről. Csak ezen elvek szem előtt tartása révén valósítható meg az élhető lakhelyünk kialakítása, melynek alapeleme a biztonságos, minőségi környezet és az értékeinkkel történő felelősségteljes bánásmód.
Fontos felismerni, hogy összefogás nélkül nehéz megállítani a természet erőforrásainak felélését. A környezetvédelem tudatosításának fontosságát felismerve valósult meg Hódmezővásárhelyen a Hunyadi utca 3. szám alatt a fenntartható életmóddal és fogyasztási szokásokkal kapcsolatos Non-profit Információs Központ,  amely az egyéni cselekvés kereteitől elrugaszkodva a társadalom figyelmét is a környezettudatos életmódra kívánja felhívni. A központ korszerűen felszerelt teremmel, könyvtárral, rendszeres képzésekkel áll a lakosság rendelkezésére, egyúttal lehetőséget biztosít a Hódmezővásárhelyen élők minden korosztálya számára arra, hogy mind épített, mind természetes környezetük tudatos, kímélő használóivá váljanak.
Természeti örökségünk és a környezeti értékek megőrzése az élővilág, az emberi egészség és életminőség szempontjából alapfeltétel. Mindezen tudás, kompetencia, attitűd kialakításával, a környezet állapota, veszélyeztetettsége iránti érdeklődés, féltés kialakításával városunk környezete élhetőbbé tehető, mely mind egészségünk, mind Földünk védelmének alappillére.
Oscar Wilde szavaival egyetértve úgy gondolom, hogy "a természet nem a vagyontárgyunk, hanem úgy kell átadnunk gyermekeinknek, ahogy kaptuk." 
                                                                                                                Almási István polgármester

 

 

Aktuális

 

OKTATÓKÖZPONT TEMATIKA
(10 hónap/2 havonkénti váltásban)
Programok korosztályok szerint

 

 

 

 

 

TÉMAKÖR

ÓVODÁS
korosztály

ISKOLÁS
korosztály

FELNŐTT-NYUGDÍJAS korosztály

 

 

 

 

I.VESZÉLYEK
Szeptember-október

 

 

 

 

Hulladékszobrászat

Hulladékszobrászat

 

 

A papír

A papír

 

 

Hulladékválogatós

Hulladékválogatós

 

 

 

 

Környezetbarát tisztítószerek
DEMO Test Aquadur papír alkalmazása

 

 

 

Mosószer-ökoháztartás

 

 

Szelektív hulladékgyűjtés

 

 

 

Szelektív hulladékok

 

 

 

 

Zaj/zajszintmérő bemutató

 

 

Zajszennyezés forrásai
Multifunkciós mérőműszer bemutató

 

ZÖLD JELES NAP

Szeptember 16
Ózon Világnapja

 

 

 

Szeptember 22 Autómentes Világnap

 

 

 

Szeptember 3.
Takarítási Világnap

 

 

 

Október 6-7.
Madár megfigyelési világnap

 

 

 

Október 05.
Állatok világnapja

 

 

 

Október 21.
Földünkért Világnap

 

 

Egész napos rendezvény

Szeptember 14.
Ökonap a kubikokban

 

 

 

Szeptember 21.
Nem szégyen a futás!Környezetbarát közlekedés

 

 

II.EMBERI TEVÉKENYSÉGEK
November-december

 

 

 

 

Magtól a kenyérig

Magtól a kenyérig

 

 

 

 

Energia átalakítás

 

 

 

Energia előállítás

 

Kerékpáros közlekedés

 

 

 

 

Napelemek

Napelemek

 

 

 

Napkollektor készítése

 

 

 

Szabadidő környezettudatos eltöltése

ZÖLD JELES NAPOK

November 15.
Ne gyújts rá!

 

 

 

December 08.
Ne vásárolj semmit!

 

 

III.GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK
Január-február

 

 

 

 

 

Környezeti terhelés
Környezet detektív koffer bemutató

 

 

 

4 lépés a környezetért

 

 

Ózon Ödön születése

 

 

 

 

 

UV sugárzás hatásai/Sanitas UV sugárzásmérő
Geiger-Müller számláló

 

UV sugárzása hatása

UV  sugárzás hatása
Sanitas UV sugárzásmérő
Geiger-Müller számláló

 

ZÖLD JELES NAPOK

FEBRUÁR 02.
Vizes élőhelyek Világnapja

 

 

 

 

 

 

IV.KÖRNYEZETI ELEMEK

Március-április

 

 

 

 

 

A szabadtéri és a szobai levegő
Gázelemző készülék használata

 

 

 

 

Az ásványvizekről

 

 

 

Ne gyújts rá

 

Víz Világnapja

Víz Világnapja
BISEL program és eszköz bemutató

 

 

 

Vizes kísérletek
Vízanalitikai koffer használatával

 

 

 

Vízfogyasztási szokások

 

 

Víz, víz tiszta víz…

 

 

 

Egyes napi rutinok által igényelt vízmennyiség

 

 

 

 

 

Szélkerék
Meteorológiai állomás eszközeinek bemutatója

Zöld jeles napok

Március 01.
Újrapapír Világnapja

 

 

 

Március 06.
Energiatakarékosság Világnapja

 

 

 

Április 22.
Föld Napja

 

 

 

 

 

 

V.ÉRTÉKEK

Május-június

 

 

 

 

Táplálkozási szokások

Táplálkozási szokások

 

 

 

E-adalékok

E-adalékok

 

 

 

GMO

 

 

Fenntartható élet

 

 

Gyógynövények

Gyógynövények

 

ZÖLD JELES NAPOK

Május 08.
Biodiverzitás Világnapja

 

 

 

Május 10.
Madarak és fák napja

 

 

 

Május 24.
Nemzeti Parkok világnapja

 

 

 

Június05.
Környezetvédelmi világnap

 

 

 

Június 08.
Óceánok Világnapja

 

 

 

Június 17.
Elsivatagosodás elleni világnap

 

 

 

Június 21.
A Nap napja

 

 

Egész napos rendezvény

Május 10.
Egészségnap

 

 

 

Június 05.
Óriáskert-kertész leszek akciónap

 

 

 

Jeles napok

 

február 1.    -   A TISZA ÉLŐVILÁGÁNAK EMLÉKNAPJA
február 2.   -   A VIZES ÉLŐHELYEK VILÁGNAPJA
március 6.    -   NEMZETKÖZI ENERGIAHATÉKONYSÁGI NAP
március 22.   -   A VÍZ VILÁGNAPJA
április 22.   -   A FÖLD NAPJA – EARTH DAY
május 10.   -   MADARAK ÉS FÁK NAPJA
május 15.   -   NEMZETKÖZI KLÍMAVÁLTOZÁSI AKCIÓNAP
május 22.   -   BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG NEMZETKÖZI NAPJA
május 24.   -   EURÓPAI NEMZETI PARKOK NAPJA
június 5.   -   KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP
június 17.   -   A SIVATAGOSODÁS ÉS ASZÁLY ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJA
június 21.   -   A NAP NAPJA
szeptember 16.   -   AZ ÓZON VILÁGNAPJA
szeptember 21.   -   TAKARÍTÁSI VILÁGNAP
szeptember 22.   -   AUTÓMENTES VILÁGNAP – CAR FREE DAY
szeptember 23.   -   VILÁGTAKARÍTÁSI NAP
október 1.   -   HABITAT VILÁGNAP
október 5.   -   AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA
október 1. hétvégéje   -   MADÁRMEGFIGYELÉSI VILÁGNAP
október 21.   -   FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAP – CARING FOR THE EARTH
október vége   -   TV KIKAPCSOLÁSI HÉT
november vége   -   NEMZETKÖZI NE VÁSÁROLJ SEMMIT NAP
december 29.   -   A BIODIVERZITÁS VÉDELMÉNEK

 

 

Kölcsönözhető

 

Eszköz megnevezése

Sanitas UV sugárzásmérő
Zajszintmérő SL100
Geiger-számláló Gamma Scout
Lux, zaj, frekvencia, hygrométer
BISEL vízbiológiai vizsgálatok, szabványos mintavételi háló
BISEL I. CD
BISEL II. CD
AQUANAL+ Vízvizsgálati koffer 
DEMO környezetvizsgáló tesztkészlet 
DEMO Teszt olaj-tartalom mérő tesztpapír 
DEMO Test Quanotifx nitrit-nitrát mérő tesztpapír
DEMO Test PH-érték mérő tesztpapír
DEMO Test ólom-tartalom mérő tesztpapír
DEMO Test klór-tartalom mérő tesztpapír
DEMO Test Aquadur vízkeménységet mérő tesztpapír
DEMO Test ammónia-tartalom mérő tesztpapír
Gázelemző készülék készenléti táskával
Gázelemző szonda: ózon
Gázelemző szonda: kéndioxid
Környezet detektív koffer víz- és talajvizsgálatokhoz
Oldott oxigén tesztkészlet
Felfedező készlet: rovarvilág  
Felfedező készlet: a kert
Felfedező készlet: a tó és környéke
Binokuláris távcső, 10x50 
Bogárnézőke kétirányú 4X,6X 
Kézi nagyító 3x, 90 mm 
A bioszféra felépítése (2 fólia)
A folyó életközössége 
Felfedező készlet: rovarvilág  
Felfedező készlet: a kert
Felfedező készlet: a tó és környéke
Iskolai meteorológiai állomás
Vízbiológiai praktikum
Laminált határozó
A trópusi erdők oktatótabló
A trópusi esőerdő oktatótabló
A veszélyeztetett természet I-II. oktatótabló
A veszélyeztetett természet III-IV. oktatótabló
A világ vadonélő állatai oktatótabló
A víz körforgása oktatótabló
A víz körforgása a természetben oktatótabló
A víz körforgása a természetben (3 fólia) oktatótabló
Az elemek körforgása oktatótabló
Az ivóvíz oktatótabló
A folyó életközössége applikációs készlet 
A folyó életközössége + 10db tanulói munkalap 
A mező életközössége + 10db tanulói munkalap 
Az erdő életközössége applikációs készlet 
Az óceán és partvonala oktatótabló
Az erdő életközössége+ ajándék 10db tanulói munkalap 
"Kukatündér Szelektív hulladékgyűjtést bemutató logikai, készségfejlesztő játék 3-7éves gyermekeknek"

 

Kiadvány megnevezése

A helyi közösség erőforrásai  c. könyv
A kis környezetbarát  c. videókazetta
A környezeti nevelés fogalma  c. könyv
Az iskola szerepe a helyi fenntarthatóság védelmében  c. könyv
Az újragondolt papír c. kiadvány
Barangolás a tantárgyak között c. könyv
Belefulladunk? Hulladékos oktatócsomag CD-vel és filmmel
Dr. Ecsedi I: A debreceni és a tiszántúli magyar ember táplálkozása  c. könyv
Fernengel A.:Tegzes Az iskolai nomád táborozás kézikönyve  c. könyv
Gyertek velem madarászni!  c. könyv
Hatékony műhelyek tervezése  c. könyv
Herman O.: A madarak hasznáról és káráról (reprint kiadás)  c. könyv
Iskolánk zöldítése c. könyv MKNE
Kíméletes kémia  c. könyv
Kisiskolások a környezeti nevelésben  c. könyv
Környezeti nevelés a bemutatóhelyeken  c. könyv
Környezeti nevelés a középiskolákban  c. könyv
Környezeti nevelés a szakkörön  c. könyv
Környezeti nevelés a táborban  c. könyv
Környezeti nevelés a tantervekben  c. könyv
Környezeti nevelés a városban  c. könyv
Környezeti nevelési segédletek értékelése  c. könyv
Környezeti témák a tanórán  c. könyv
Magonc Természeti játékok az erdőben  c. könyv
Magyarország Nemzeti Parkjai I-II. CD-ROM
Mi lesz a szeméttel? (CD-ROM)
Módszertani kézikönyv nemcsak környezeti nevelőknek  c. könyv
Múzeum az iskolában  c. könyv
Műhelyszervezési kézikönyvek sorozat
Nemzeti környezeti nevelési stratégia  c. könyv
Nyisd ki szemed, csukd be szád! C. kiadvány
Óvodások környezeti nevelése  c. könyv
Számítógép a környezeti nevelében  c. könyv
Tbiliszi nyilatkozat  c. könyv
Treiber Zs.: Gyertek velem felhőlesre  c. könyv
Treiber Zs: Gyertek velem erdei iskolába  c. könyv
Treiber Zs: Gyertek velem múzeumba  c. könyv
Útmutató környezeti nevelési tantervek fejlesztéséhez  c. könyv
Zöld jeles napok c. könyv

 

Kapcsolat

E-mail cím:  zoldvasarhely@hodmezovasarhely.hu